Kampánynyitó, Bánffyhunyad
A zsúfolásig megtelt bánffyhunyadi kultúrházban Dancs Annamari és Tarján Pál operett-koncertjével egybekötött rendezvényen indult útjára Máté András kampánya. Az előadás Kalotaszeg jelöltjének kampányfilm-bemutatásával indult, amelyben a bánffyhunyadi kórház igazgatója, Pop György, Lengyel István, magyarfenesi lelkész, és Bálint Árpád, magyargyerőmonostori nyugalmazott tanító figyelmeztetnek a magyar érdekképviselet fontosságára, melyben partnerként számítanak a második mandátumáért induló fiatal jelöltre. A több mint félezer résztvevő vastapssal köszöntötte Máté Andrást, aki választott szülőföldjeként méltatta Kalotaszeget, és arra buzdított: november 30-án, András napján, mindenki ajándékozza meg egy szavazattal, hisz e vidék magyar képviseletéhez minden szavazat döntő jelentőséggel bír. A rendezvény második felében Dancs Annamari fergeteges hangulatot varázsolt a terembe, lufieső közepette a teremnyi ember egy hangon énekelte „Az a szép” című nótát.



