Szerző: mateandras | november 9, 2008

Első kampányhét

Valamennyi kalotaszegi községbe eljutott Máté András képviselőjelölt és csapata a  választási kampány első hetében

A hivatalos kampánymegnyitó előtt egy nappal a tordaszentlászlói honvéd síravatással egyidőben az önkéntes csapat Magyar- és Románlétára látogatott. A november 3.-i, hétfői hivatalos kampánymegnyitó után Bánffyhunyad városában is felkerültek az RMDSZ jelöltjének szavazásra buzdító plakátjai.
Kedden Mákóban az útaszfaltozást szemlélte meg a jelölt, amelyre az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának köszönhetően hosszú idő után végre sor került. Házról házra járva beszélgetett el választóival, és figyelmeztetett a november 30-i választáson való részvétel megkerülhetetlen fontosságára.
A szerdai állomás Gyalu, Szászfenes, Magyarfenes és Magyarlóna térsége volt, ahol az egyes településeket lefedő plakátolásé és szórólapozásé volt a fő szerep. Köztudottan az első két községben kell leginkább az etnikai szavazáson túlmutatóan megszólítani a nem éppen toleranciájukról híres többségi választókat.
Csütörtökön szemerkélő esőben Szucságban és Mérában szórólapoztak a fiatalok, majd pénteken Gyerővásárhelyre, Nagy- és Kiskapusra és Magyargyerőmonostorra juttatták el Máté András üzenetét. Ez utóbbi településen házról házra járt a jelölt, román választókkal is szóbaállt, hiszen egész kampánystratégiája a román szavazók megszólítását is célként tűzi ki.
Szombaton Inaktelke volt az első állomás, ahol szintén az RMDSZ közbenjárására, kormányzati pénzből nemrég fejezték be az útaszfaltozást. Máté András itt is házról házra járva üdvözölte választóit. A magyar település valamennyi lakója, ismerősként üdvözölte a fiatal jelöltet, akinek köszönetet mondtak azért, hogy immár aszfaltos út vezet falujukba.
Jegenyében, Egeresen, Egeres Gyártelepen és Kisbácsban települést lefedő kétnyelvű szórólapozásra és plakátolásra került sor. A nap zárásaként a mérai szüreti bálba látogatott el Máté András csapata, ahol a hagyományos csősz-tánc előtt a jelölt sapkákkal és kalotaszegi mintás szatyrokkal ajándékozta meg választóit. A felszabadult hangulatú mulatság keretében röviden arra kérte a jelenlévőket: november 30-án, András napján ajándékozzák meg szavazatukkal, hiszen Méra érdeke is a kalotaszegi magyar képviselet.

Reklámok

Responses

  1. ISTEN ÁLDJA, SOK SIKERT KÌVÁNUNK!!!!


Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: